Védelem és legeltetés az A zónában
Magyarország összterületének 8 százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt, ennek 30 százaléka füves puszta. E területeinkre is jellemző a többé-kevésbé állandó emberi jelenlét és beavatkozás: főképp a legeltetés és a kaszálás. Négy, elsősorban a füves pusztai élőhelyeket védő nemzeti parkunkban (a Kiskunsági, a Hortobágyi, a Körös–Maros vidéki és a Fertő tavi Nemzeti Parkban) az IUCN-normáknak megfelelő zonációt kell kialakítani. Az előírások szerint a legfontosabb, nemzetközi szinten is értékmérő területeket az emberi tevékenységtől mentes, úgynevezett A zónába sorolják.

Az első csapat a karanténban

A Pentezug-program elsősorban annak lehetőségét vizsgálja, miként lehet megfelelni a nemzetközi előírásoknak, azaz hogyan jelölhető ki az A zóna, s tarthatók fenn az évszázadok óta legeltetéssel hasznosított füves élőhelyek. Kérdés az is, hogyan „állítható elő” ezeken a területeken az önmagában működőképes ökoszisztéma, s a rendszernek mely elemeit szükséges és lehetséges pótolni, illetve létrehozni.
A Hortobágyi Nemzeti Park bizonyos területein évtizedek óta felhagytak a hagyományos állattartással. A tapasztalatok szerint sem a túllegeltetés, sem az állattartás teljes megszűntetése nem kedvez a kívánatos biodiverzitás fenntartásának. Az új alternatív természetvédelmi kezelés lényege az, hogy a területen az eddigi háziállattartás helyett olyan vadon élő állatok legyenek, amelyek e rendszernek állandó részeivé tudnak válni. A módszer kidolgozása és kipróbálása segítheti a természetközeli füves puszták állapotának megőrzését, és modellként szolgálhat a program országos továbbfejlesztéséhez.
Elgondolásunk szerint valamikor a holocén idején itt élt fajok felelnek meg legjobban ennek a követelménynek, hiszen ezek együtt fejlődtek a Kárpát-medence ökológiai rendszerével. Ezért esett a választás a vadló (Equus ferus) egyetlen még élő képviselőjére.